Kolindakoncerteket tartanak Bihar megyében

Itthon > Uncategorized > Kolindakoncerteket tartanak Bihar megyében

Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke, Ancuța Șchiop, a Gheorghe Șincai Megyei Könyvtár igazgatója és Horea Abrudan, a Bihar Megyei Tanfelügyelőség vezetője november 28-án közös sajtótájékoztatót tartott a „ Bihar kolindál” elnevezésű előadássorozattal kapcsolatban, amelyre második alkalommal kerül sor.  

A különböző korosztályú Bihar megyei énekesek 19 településen 37 kolindakoncertet adnak elő következő településeken: Érábrány, Vársonkolyos, Vaskohsziklás, Nagyvárad, Belényes, Élesd, Érmihályfalva, Margitta, Hegyközcsatár, Barátka, Biharrósa, Bihardobrosd, Fugyivásárhely, Nagyszalonta, Tenke, Papfalva, Tataros, Biharlonka és Biharszentandrás.   A „ Bihar kolindál” elnevezésű koncertsorozat november 30-án kezdődik, amikor is  az Érábrány községben lévő Széltalló (Margine) falu művelődési házában lesz előadás 16 órától.

„Ezen rendezvénysorozat üzenete: „ Büszke bihariak”. Büszkék vagyunk az őseinktől kapott örökségünkre, és azokra az értékekre, amelyek a bihari embereket  jellemzik, mint az Istenbe vetett hit, az ősi hagyományok és a helyi szokások. Több mint 3 ezer kolindáló fogja hirdetni Isten gyermekének születését. Idén adventi alkalmakat is szervezzünk, amelyet a Bihar megyei magyar közösség is megtünnepel. Ezúttal Nagyváradon, Hegyközcsatárban, Érmihályfalván és Marittán lesznek ilyen ünnepségek.”, nyilatkozta Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke.

Ebben az évben ez a projekt a Bihar Megyei Tanács és a vallási felekezetek, a Bihar Megyei Tanfelügyelőség , a Gheorghe Șincai Megyei Könyvtár, valamint a polgármesteri hivatalok közötti együttműködése alapján  valósul.

„Egy új koncepciót alkalmazzunk, amelynek keretében a partnerintézményeknek lehetőségük nyílik, hogy megerősítsék helyüket Bihar megye kulturális palettáján. Szem előtt tartjuk az idősebb generáció igényeit is, akik esetében a hagyományok megőrzését helyezzük az előtérbe, és a fiatalabb korosztálynak is szervezzünk eseményeket.”, közölte Ancuța Șchiop, a „Gheorghe Șincai” Megyei Könyvtár igazgatója.

„Idén immár 17. alkalommal szervezi meg a tanfelügyelőség a „ Kolindálni járunk” elnevezésű rendezvénysorozatot, amely jól illeszkedik ebbe az összetett koncepcióba. A fesztivál december 5-én lesz, a népviseletbe öltözött menet 13 órától fog elindulni a nagyváradi Lakossági-nyilvántartó Hivataltól, amely a Fő utcán keresztül egészen az Egyesülés térig tart. Ezt követően a diákok a Nagyváradi Művelődési Házba mennek, ahol  kolindákat fognak énekelni. Eddig az idén jelentkezett a legtöbb iskolai csoport, akik kolindákat adnak elő, összesen 45 csapatról van szó”, jelentette ki Horea Abrudan főtanfelügyelő.

A Nagyváradi Művelődési Házban december 20-án kolindakoncertet tartanak a megye vallási felekezeteinek énekkarai. A „Bihar kolindál” elnevezésű rendezvénysorozat december 24-én ér véget egy adventi ünnepséggel, amelyre a megye négy településén kerül majd sor: Nagyváradon, Érmihályfalván, Margittán és Hegyközcsatárban.   

Az European Drinks és az European Food felajánlásának köszönhetően a mintegy 3000 fellépő mindegyike kap egy finomságokkal teli batyut, amelyre a „Büszke bihariak” feliratot fogják nyomtatni.

A „Bihar kolindál” koncertsorozat idei programja  

IdőpontTelepülés
November 30.Érábrány, 16:00 óra, széltallói kulturálház
December 1.Vársonkolyos, 13:00 óra, művelődési ház
December 3.Vaskohsziklás, 17:00 óra, ortodox egyházközségNagyvárad, adventi ünnepség, Szent László tér, a Szent László templom mellettÉrmihályfalva, adventi ünnepség, a református templom előttMargitta, adventi ünnepség, központi parkHegyközcsatár, adventi ünnepség a református templom előtt
December 5.Nagyvárad, 13:00 óra, „Kolindálni járunk” elnevezésű fesztivál               14:30 óra, Művelődési Ház
December 8.Barátka, 17:00 óra, kultúrház
December 9.Bihardobrosd, 17:00 óra, sportcsarnok
December 10.Élesd, 14:00 óra, ortodox egyházközségFugyivásárhely, 16:00 óra, az új sportcsarnokMargitta, 18:00 óra, kultúrházNagyvárad, adventi ünnepség, Szent László tér, a Szent László templom mellett Érmihályfalva, adventi ünnepség , a református templom előttMargitta , adventi ünnepség, a központi parkbanHegyközcsatár, adventi ünnepség, a református templom előtt
December 12.Nagyszalonta, 16:00 óra, kultúrház
December 13.Belényes, 18:00 óra, kultúrház
December 14.Tenke, 17:00 óra, kultúrház
December 15.Margitta, 16:00 óra, ortodox egyházközség
December 16.Kövesd 16:00 óra, a templombanKözépes 18:00 óra, ortodox egyházközség
December 17.Biharrósa, az ünnepi események egész nap tartanak Vársonkolyos, 13:00 óra, kultúrházBiharlonka, 17:00 óra, ortodox egyházközségNagyvárad, adventi ünnepség, Szent László tér, a Szent László templom mellett Érmihályfalva, adventi ünnepség , a református templom előttMargitta , adventi ünnepség, a központi parkbanHegyközcsatár, adventi ünnepség, a református templom előtt
December 18.Belényes, 16:00 óra, kultúrház
December 20.Nagyvárad, zárókoncert, 18:00 óra, Művelődési Ház
December 22.Biharszentandrás, 17:00 óra, kultúrház
December 24.Nagyvárad, adventi ünnepség, Szent László tér, a Szent László templom mellett Érmihályfalva, adventi ünnepség , a református templom előttMargitta , adventi ünnepség, a központi parkbanHegyközcsatár, adventi ünnepség, a református templom előtt
Előző Téli üdülés a bihari hegyekben

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor