A Bihar megyei Ecoland Közösségek Közti Fejlesztési Egyesület (A.D.I.) május 23-án meghirdette azt a versenytárgyalást, amelyet a székelyhídi biomassza-erőmű üzemeltetéséi jogának átruházása érdekében szervez. A Bihar Megyei Tanács az Ecoland társult tagja, Székelyhíd és Bihardiószeg községekkel együtt.
„Két szempont figyelembevételével adjuk koncesszióba az üzemet. Az egyik a pénzügyi aspektus, ugyanis eddig a Bihar Megyei Tanács támogatta a létesítmény szinte teljes működését, a bevétele pedig ennek az összegnek mintegy 10 százalékát tette ki. A másik egy műszaki szempont, mivel az a szándék, hogy biológiailag lebomló hulladékokat használjanak nyersanyagként. Ezáltal csökkenne a szeméttelepre kerülő biológiailag lebomló hulladékokat mennyisége. Ezenkívül az erőmű segíti az integrált hulladékkezelési rendszer keretében történő tevékenységet. Reméljük, hogy a nyár végéig alá fogjuk írni a koncesszióba adására vonatkozó szerződést”, jelentette ki Călin Gal, a Bihar Megyei Tanács alelnöke.
A székelyhídi biomassza-erőmű koncesszióba adásának célja, hogy biztosítsa a létesítmény zavartalan tevékenységét és a teljes kapacitással történő zöldenergia előállítását.
Az Európai Bizottság közelmúltban készített jelentése szerint az Európai Unióban évente 153 millió tonna biológiailag lebomló hulladék (élelmiszer) keletkezik. Ez a mennyiség évente mintegy 8 százalékkal emelkedik. Az uniós tagállamok komoly kötelezettségeket vállaltak a keletkező hulladékok mennyiségének csökkentésére és az újrahasznosított hulladékok növelésére.
E tekintetben a székelyhídi biomassza üzem növelheti a megújuló forrásokból származó villamos energia előállítását, valamint hozzájárul a szeméttelepre szállított hulladékok mennyiségének csökkentéséhez.
Az üzemben feldolgozandó nyersanyag becsült mennyisége évente 45.500 tonna. A becslések szerint e mennyiségnek a 21 százaléka biológiailag lebomló települési hulladék, 23 százaléka a mezőgazdasági tevékenységekből származó hulladék, 56 százaléka pedig a termelési tevékenységekből származó biológiailag lebomló hulladék.
Az ajánlatok benyújtásának határideje június 26., 13.00 óra. A szerződést 10 évre kötik meg, a koncessziós díj becsült értéke pedig évi 500 ezer lej.