Közvitára bocsátották a Különleges Szállítási Engedély kiadásának díjszabásait

Itthon > Uncategorized > Közvitára bocsátották a Különleges Szállítási Engedély kiadásának díjszabásait

Május 19-én közvitára bocsátották azt a határozattervezetet, amely a Bihar Megyei Tanács 185/2020.11.26. számú határozata 3. számú mellékletének módosítására és kiegészítésére vonatkozik. Ez a 2021-es pénzügyi évre érvényes helyi illetékek és adók jóváhagyását tartalmazza, amelyek a megyei költségvetésének és az alárendelt intézmények költségvetésének bevételét képezik.

„A jelenlegi díjszabások nem fedezik az ilyen típusú teherszállítás következtében keletkezett károk helyreállítását a megyei utak esetében. Ez az elképzelés nem az ágazat ellen szól, a cégeknek akkor is jogukban áll fuvarozni ha a teherjárműveik meghaladják a megengedett maximális rakománytömeget,  de a jármű megengedett legnagyobb össztömegét nem túllépve, azonban a jármű által okozott útkárosodás arányával megegyező díjat kell kiegyenlíteniük, annak érdekében, hogy ebből az összegből ki lehessen javítani azokat”, magyarázta Vlad Gaje, a Bihar Megyei Tanács keretében működő Szállításügyi Osztály tanácsosa.

Az új díjszabások alkalmazásáig a Különleges Szállítási Engedély (AST) kiadása továbbra is a jelenleg alkalmazott feltételek alapján történik.

Az AST  az a dokumentum, amellyel a közút kezelője kijelöli azt az útvonalat, amelyen haladnia kell a járműnek, meghatározza a szállítás feltételeit és az esedékes díjakat. A megyei tanácsok a szakhatóságok közreműködésével kiállítják ezt a dokumentumot a megyei érdekeltségű utak esetében. A jármű a rakománnyal együtt nem haladhatja meg a műszakilag megengedett maximális össztömeget és a műszakilag engedélyezett legnagyobb tengelytömeget, amint azt a forgalmi engedély(ek), vagy a jármű törzskönyve tartalmazza.

A szabályzatot tanulmányozni lehet a megyei önkormányzat hirdetőtábláján, a Közönségszolgálati Osztály irodájában, valamint a  tanács saját honlapján, a www.cjbihor.ro   címen, a Közérdekű információk/Átláthatóság/Döntéshozatali átláthatóság rovatnál.

Az érdeklődök, az ajánlás értékű javaslatokat, ötleteket, véleményeket írásban küldhetik el a normatív jogszabályokkal kapcsolatban, a registratura@cjbihor.ro   e-mail címre, vagy a Bihar Megyei Tanács székhelyére, a megyei önkormányzat honlapján való közzétételtől számított 10 (tíz) napon belül. 

Előző Aláírták a társulási szerződést a hulladéktárolók létesítésére

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor