Közvitát tartottak a megyei személyszállítási szolgáltatásról

Itthon > Uncategorized > Közvitát tartottak a megyei személyszállítási szolgáltatásról

A Bihar Megyei Tanács július 20-án közvitát szervezett, amelyen a megyei személyszállítással foglalkozó cégek 26 képviselője jelent meg. A Bihar Megyei Tanácsot, Mircea Mălan  alelnök és Vlad Gaje, a megyei önkormányzat Szállításügyi Osztályának tanácsosa képviselte.

A megbeszélésen, a személyszállításra vonatkozó szerződések odaítélésének új szabályzatáról, valamint a licitáció kiírásához szükséges tenderfüzetről volt szó. Ezek a dokumentumok július 8-tól kezdődően tanulmányozhatóak voltak, ugyanis a megyei önkormányzat biztosította a döntéshozatali folyamat átláthatóságát. 

A közvitán felszólaltak a Scorțe, Teșan Prest, Romsorelia és Omnitrans cégek képviselői. A hozzászólók jelezték, hogy az új szabályzatban javasolt járatok között veszteségesek is szerepelnek. A cégek körében elégedetlenséget váltott ki, hogy nem egyenlítették ki a diákok szállításának költségeit, ezt az összeget nem foglalták bele a tanügyminisztérium által készített költségvetésbe. Az engedéllyel rendelkező cégek ugyanakkor sérelmezik a tisztességtelen konkurenciát a személyszállítás esetében. Ennek felszámolása érdekében kérték a megyei önkormányzat támogatását.

Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke közölte, hogy az elsődleges szempont a minőségi személyszállítási közszolgáltatás biztosítása ésszerű árakkal, amely hozzáférhető Bihar megyei lakosai számára.  

„Úgy véljük, hogy a cégek társulhatnak egymással, át lehet venni egy járatot és működtetni azt. Az a célunk, hogy ésszerű legyen a megyei személyszállítás. Ha járatonként szerveznénk licitációt, és nem vennénk figyelembe, hogy egyesek nyereségesek, míg mások veszteségesek, akkor nyilvánvaló, hogy ez utóbbiak esetében nem lenne biztosítva  járat. Ebben az esetben, hogy fognak közlekedni az érintett személyek? Ez gondot jelentene. Ezért úgy gondoljuk, hogy megoldást jelent a járatok csoportosítása. Integrált módon szeretnénk megoldani a szállítási gondokat”, jelentette ki Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke.

„Az általunk javasolt társulási lehetőség egyértelmű szabályozással rendelkezik, így a tenderen való részvétel során a konzorcium minden tagja kifejti, hogy a szerződés mely részének teljesítésére vállal kötelezettséget. Mindegyik cég felvállalja bizonyos járok működtetését, a társulási hozzájárulásának és pénzügyi lehetőségeinek függvényében, majd utólag elvégzik a járatok jövedelmeinek átcsoportosítását. Ez egy szerződés lapján történne, amely pontosan előírja a társult tagok jogait és kötelezettségeit”, tette hozzá Vlad Gaje, a Szállításügyi Osztály tanácsosa.

Az új szabályzat, a járatok 21 közlekedési csomagba való csoportosítását javasolja, mivel jelenleg az útvonalak mintegy 70 százalékának esetében vannak átfedések. A csomagokat úgy állították össze, hogy a kevésbé nyereséges járatokat üzemeltető cégek kiegészíthetik jövedelmüket a sok utast szállító járatok bevételeiből. A tervezet ugyanakkor tartalmazza a személyszállítással foglalkozó szolgáltatók és a Bihar Megyei Tanács jogait és kötelezettségeit is.

DSC_6383
Előző Két UNITER-díj a Mária királyné Színháznak

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor