Kutyamenhelyek létesítésére kötöttek társulási szerződést

Itthon > Infrastruktúra > Kutyamenhelyek létesítésére kötöttek társulási szerződést

Május 18-án társulási szerződést írtak alá a Bihar Megyei Tanács, Nagyszalonta, Margitta, Belényes és Élesd polgármesteri hivatalai, valamint a nagyváradi Közterület-fenntartó Zrt. (APD) között annak érdekében, hogy közösen négy kutyamenhelyet hozzanak létre. Ugyanakkor biztosítják a szükséges feltételeket a kóbor ebekkel foglalkozó közszolgáltatás jó körülmények közötti működésére a Bihar megyei területi-közigazgatási egységek esetében.

A Bihar Megyei Tanács elkészíti a műszaki tervet, finanszírozza a sintértelepek építését (a maximális 150 ezer lej áfa nélküli értékben, amely összeg egy kutyamenhelyre és egy területi-közigazgatási egységre vonatkozik), valamint  öt haszongépjárművet vásárol, négy kisebb kapacitásút, és egy nagykapacitásút. Az autókat ellátják a kóbor kutyák szállítására alkalmas felszerelésekkel, például hordozható ketreccel, emelőszerkezettel, pótkocsival.

A négy önkormányzat biztosítja a területet a kutyamenhelyeknek, létrehozzák a gyepmesteri közszolgáltatást, valamint kampányokat folytat a kutyasterilizálásról. Ugyanakkor szerződéseket vagy együttműködési megállapodásokat fognak kötni azokkal a szomszédos településekkel, amelyek igénybe szeretnék venni ezt a szolgáltatást.

A Nagyváradi Közterület-fenntartó Zrt. havonta elszállítja az összefogott kóbor ebeket, fedezi az anyagköltséget, valamint elvégzi a kötelező egészségügyi eljárásokat, hogy a kutyákat el lehessen helyezni a nagyváradi Grivei menhelyen.

Mint ismeretes a megyei képviselő-testület 2021. március 30-i rendes ülésén jóváhagyták a Bihar Megyei Tanács és Nagyszalonta, Margitta, Élesd, Belényes polgármesteri hivatalai, valamint a nagyváradi Közterület-fenntartó Zrt. közötti társulásra vonatkozó határozattervezetet, amely a kóbor kutyák helyzetének rendezéséről szól.

Előző Elhelyezték a csarnóházi híd gerendáit

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor