Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke közölte, hogy meghosszabbítják a belényesi körgyűrű nyomvonalát. Az új útszakasz hossza 2 kilométer lesz, és a Belényes határán lévő közlekedési csomóponttól kezdődik egy raktár közelében, egészen a Gyalány (Delani) település előtti megyei útszakaszig tart.
„A megvalósíthatósági tanulmány két hónap alatt fog elkészülni. Együttműködünk a közműhálózat (víz- és csatornarendszer, földgáz és elektromos hálózat) működtetőivel, hogy elvégezzék a közművesítést a Gyalány térségében levő új út mentén és az ipari park esetében. A hulladéktároló udvar előtt egy körforgalmat alakítanak ki, amely biztosítja az összeköttetést a most még tervezés alatt álló ipari parkkal. Fontos szempont, hogy ez az útszakasz csatlakozzon a belényesi körgyűrű elején épülő felüljáróhoz. Ily módon a Biharrósa felől érkezők jobbra kanyarodhatnak Nagyvárad irányába, vagy ha Vaskohsziklás felé akarnak közlekedni, akkor áthaladhatnak a felüljárón, elkerülve így Belényest”, közölte Ilie Bolojan tanácselnök.
Idén tavasszal szervezik meg a tendereljárást az új útszakasz építésére, nyáron pedig sor kerülhet az érintett földterületek kisajátítására. Az út mentén kerékpárutat alakítanak ki. A munkálatokat a Bihar Megyei Tanács költségvetéséből finanszírozzák.
Mint ismeretes a Bihar Megyei Tanács által a belényesi körgyűrű építésére kiírt tenderre benyújtott öt árajánlat elbírálása folyamatban van.
A körgyűrű nyomvonalának hossza 7,33 kilométer. Az út kétsávos lesz, menetirányonként egy-egy sávval, és a következő műszaki jellemzőkkel rendelkezik: az úttest szélessége hét méter lesz, amihez még hozzáadódnak a szélesítésből adódó különbözetek, a sávszélesség 2 x 075 méter lesz, az útszegély mérete pedig 2 x 1,70 méter.
A projekt tervezett értéke 316.930.989,34 lej és 329.622.308,91 lej közötti. A „ Belényes körgyűrűjének változata” elnevezésű beruházás kivitelezésének időtartama 18 hónap, a munkálatok elkezdésére vonatkozó rendelkezés kibocsátásától számítva.
A projektet vissza nem térítendő európai alapokból finanszírozzák, a 2014-2020 közötti Nagy Infrastrukturális Operatív Program (POIM) keretében.