Mintegy 80  százalékban  elkészültek a váradszentmártoni körgyűrű kivitelezésével

Itthon > Uncategorized > Mintegy 80  százalékban  elkészültek a váradszentmártoni körgyűrű kivitelezésével

A Nagyváradot Váradszentmártonnal összekötő út kivitelezésével 80 százalékban készültek el. Az építők ismét dolgoznak a két felüljáró helyszínén, az egyik a nagyváradi körgyűrűvel való kereszteződésénél épül, a másik pedig Püspökfürdőn, a vasúti sínek és az üdülőtelepre vezető bekötőút felett.  

A nagyváradi körgyűrű kereszteződésénél épülő átjáró esetében át kell helyezni a nagyfeszültségű oszlopokat ahhoz, hogy beemeljék az utolsó tartóoszlopokat. A közeljövőben fejeződnek be a kerékpárosok és gyalogosok számára létesítendő aluljáró kivitelezési munkálatai.

„A másik átjáró esetében oldalvédő elemeket szerelnek fel, és  be kell fejezni a Nagyvárad felé vezető leágazást.  A műszaki csapattal közösen m néhány döntést hoztunk meg a munkálatok utolsó szakaszára vonatkozóan: mezőgazdasági utak kialakítása, annak érdekében, hogy a Pece és a  körgyűrű közötti rész is elérhető legyen, a kerékpárút végének áthelyezése Hájó település kijáratához, azért, hogy ne kerüljön sor épületek lebontására, valamint a munkálatok hatékony megszervezése érdekében együttműködtünk a földgázhálózatok kivitelezőivel, hogy a munkálatok átfedése ne akadályozza az építőket a két beruházás megvalósításában”, közölte Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke.

A Nagyvárad és Váradszentmárton közötti összekötő út hossza 5,75 kilométer lesz. A 76. számú országúthoz és a Hájó településhez vezető bekötőutak hossza 2,27 kilométer. 

A körgyűrűt kétsávosra tervezték, menetirányonként egy-egy sávval és 10 méter széles lesz. A terelőút mentén kerékpárutat alakítanak ki, amelynek szélessége 3 méter. A tervek szerint három hidat, két felüljárót, 1 viaduktot, tizenegy gyalogos hidat, öt körforgalmat, és egy kerékpáros aluljárót is építeni fognak

Az útvonal kiindulópontja a nagyváradi Hunyadi János utca és a nyomvonala a Pece mentén halad Félixfürdő irányába, majd megkerüli Váradszentmártont, Püspökfürdőt és Félixfürdőt, és ezen utóbbi település Belényes felé vezető kijáratánál visszatér az 76 számú országútra, mielőtt az Kardó felé térne.

„Májusban megnyílik a forgalom előtt a körgyűrű, ez az új út hozzájárul majd Váradszentmártonban áthaladó tranzitforgalom csökkenéséhez. Mindazok, akik a Belényes-Déva útvonalon közlekednek a nagyváradi körgyűrűn keresztül, és azok is, akik Váradszentmárton községben laknak jól fognak járni, ugyanis időt takarítanak meg, biztonságosabbá válik a közlekedés és csökken a környezetszennyezés mértéke”, fűzte hozzá Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke.

A váradszentmártoni körgyűrű munkálatait a CONSTRUCTII ERBASU (fővállalkozó), a DRUMURI ORASENESTI Rt., a PROCONS GROUP Kft., és a VAHOSTAV – SK cégekből álló konzorcium végzi.

A beruházás összértéke177.238.798 lei áfával együtt. A projektet vissza nem térítendő európai alapokból finanszírozzák, a 2014-2020 közötti Nagy Infrastrukturális Operatív Program (POIM) keretében.

A projekt  a Bihar Megyei Tanács és az Országos Közúti Infrastruktúra-kezelő Társaság közötti együttműködés által valósul meg.

Előző Tendert írtak ki két új közúti átjáró építésére

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor