A Bihar Megyei Tudományos és Technológiai Park március 21-én, 9.30 órától szervezi meg az „Oradea STEAM Conference”elnevezésű eseményt, amely az első nagyszabású helyi kezdeményezés, amelynek fókuszában az innováció, az oktatás és a vállalkozásfejlesztés áll. A konferencia helyszíne a Bihar Megyei Tudományos és Technológiai Park épülete lesz, amely a nagyváradi Ceyrat utca 4. szám alatt található.
Az eseményen oktatási intézmények vezetői, a tanügy, technológia és üzleti élet szakértői, valamint diákok vesznek részt. A meghívott előadók között szerepel többek között dr. Daniel David egyetemi professzor, tanügyminiszter, Niels Junker, az Allengra cég kereskedelmi igazgatója – egy olyan vállalaté, amely üzemanyagszenzorokat fejleszt a jövőbeli Forma–1-es versenyautók számára –, valamint Iulian-Emil Juhasz, az Initium Space alapítója, aki az Európai Űrügynökség és az Aerospace tanácsadási projektjeiben is részt vesz. Az eseményen továbbá részt vesznek a Nagyváradi Egyetem, a Kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem, a Kolozsvári Műszaki Egyetem és a Temesvári Műszaki Egyetem képviselői is.
Románia jelenleg egy olyan gazdasági átmeneti időszakon megy keresztül, amely során az alacsony jövedelmű gazdaságból egy magasabb jövedelmű gazdaság felé mozdul el. Ezzel párhuzamosan a termelési és munkaerőköltségek emelkednek, miközben a szakmai készségek fejlődése nem minden esetben tart lépést az új technológiákkal és a globális trendekkel. Annak érdekében, hogy Bihar megye gazdasága versenyképesebbé váljon, elengedhetetlen a munkaerőpiacon keresett készségek fejlesztése és a gazdasági tevékenységek hozzáadott értékének növelése.
A konferencia célja, hogy elemezze ezeket a kihívásokat, és elősegítse az együttműködést, a döntéshozók, a tudományos szféra és a vállalkozói közeg között, hogy gyakorlati és fenntartható megoldásokat találjanak. A programban különböző tematikus panelbeszélgetések és kerekasztalok szerepelnek, amelyek olyan kérdéseket érintenek, mint: az innováció és termékfejlesztés előtt álló kihívások és lehetőségek Romániában, az akadémiai képzés fejlesztése és az oktatás-munkaerőpiac közötti kapcsolatok javítása, az innováció ösztönzése a helyi vállalkozói környezetben, az önkormányzatok és megyei szervezetek szerepe a vállalkozók támogatásában, a helyi tehetségek vonzása és megtartása.
Emellett bemutatják az erdélyi egyetemek kutatási és innovációs struktúráinak fejlesztési lehetőségeit és irányait, valamint azok a modelleket, amelyek az oktatási reform révén elősegíthetik Románia innovációs potenciáljának fenntartható növekedését.
A Bihar Megyei Tudományos és Technológiai Park az Oktatási és Kutatási Minisztérium által akkreditált első tudományos park, amely aktívan támogatja az innovációt és a régió gazdasági fejlődését. Korszerű létesítményeivel segítséget nyújt a vállalkozóknak, a a startupoknak, és kutatásra, valamint az új technológiákra összpontosító cégeknek. A Nagyváradi Egyetem révén a park technológiai transzfer szolgáltatásokat biztosít olyan intelligens specializációs területeken, mint az öko-nanotechnológiák, és fejlett anyagok, információs és kommunikációs technológiák, űrkutatás és biztonság, egészségügy, bioökonómia, energia, környezet és klímaváltozás.
További információkért látogasson el a www.oradeasteampark.com honlapra.