Ezen a héten tartották meg az első ökológiai tábort a Bihar megyei köztisztasági hónap rendezvénysorozat keretében, amelyet a Bihar Megyei Tanács és a Bihar megyei Ecolect Csoport kezdeményezett.
A, „Green camp –Ökoiskola az erdőben egy tiszta Bihar megyéért”, elnevezésű egynapos tábort a Pro Time-R Egyesület szervezte együttműködve a Romsilva- Bihar Megyei Erdészeti Hivatallal a félixfürdői erdőkerületben. A táborban hatvan kilencedikes és tízedikes diák vett részt a nagyváradi Mihai Viteazul Műszaki Kollégiumból.
Az egynapos tábort azzal a céllal szervezték, hogy a környezetvédelem és az ökológia fontosságára hívja fel a fiatalok figyelmét, fejlessze a fenntartható vállalkozói készségeket. Azonban a célkitűzések között szerepelt, hogy felhívja a figyelmet olyan digitális alkalmazásokra, amelyek segítik a közösséget a környezetvédelmi tevékenységek tekintetében, mint például a Tiszta Bihar és az Erdő Védelmezője elnevezésű
Az ökoiskolában több interaktív tevékenységet folytattak olyan műhelymunkák keretében, mint például:
- Szelektív hulladékgyűjtés és körforgásos gazdaság – az AVE Bihar köztisztasági szolgáltató koordinálásával;
- Természet a mikroszkópon keresztül (mobil laboratórium) – a Nagyváradi Állami Egyetem Környezetvédelmi Kara oktatóinak irányításával és az erdészeti tanszék közreműködésével;
- Fenntartható vállalkozás– a nagyváradi Make IT koordinálásával;
- Tanösvény, QR – útvonal– a nagyváradi Grund School közreműködésével;
- Az Erdő Védelmezője, a faanyagszállítás ellenőrzésére szolgáló alkalmazás használata– a nagyváradi Erdészeti Felügyelőség munkatársainak támogatásával;
- Az ökológia és környezetvédelem fontosságát népszerűsítő digitális tartalom létrehozása– a Pro Time-R Egyesület képviselőinek közreműködésével;
A Pro Time-R Egyesület a közeljövőben további nyolc egynapos tábort fog szervezni a következő helyszíneken: Pucioasa Erdőkerület (Székelyhíd), Félixfürdő Erdőkerület, Goroniște Erdőkerület (Tenke), Biharrósa Erdőkerület, Lankás Erdőkerület, Pădurea Mare Erdőkerület (Margitta), Oláhgyapjas Erdőkerület, valamint Vurtop Erdőkerület.
A Bihar Megyei Tanács által szervezett tisztaság hónapja elnevezésű közösségi projekt gyakorlatba ültetésében a következő partnerek vesznek részt: az Ecolect Csoport Közösségek Közti Fejlesztési Egyesület, a Bihar Megyei Tanfelügyelőség, a Nagyváradi Egyetem, a vallási felekezetek, a Nagyváradi Városi Sportklub, a Bihar Megyei Erdészeti Igazgatóság, a környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek, a cégek és a sajtó képviselői.
Az előző évekhez hasonlóan a kampány keretében két versenyt szerveznek: az első „Bihar megye takarítási bajnoksága”, amelyen a megye községei és városai vehetnek részt, valamint a második megmérettetés, az „ÖkoProvokáció” elnevezésű, amely a Bihar megyei diákoknak szól.