A civil szervezetek tevékenyen részt vettek a „Június, a köztisztaság hónapja Bihar megyében” elnevezésű kampányban, valamint a „Bihar Megyei Takarítási Bajnokságban”. Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke, aki az Ecolect Csoport Közösségek Közötti Fejlesztési Egyesület elnöke is személyesen mondott köszönetet a The Spot egyesület fiataljainak. Az egyesület tagjai, valamint az Emanuil Gojdu Országos Főgimnázium, az Emanuel Baptista Teológiai Gimnázium, az Oltea Doamna Gimnázium, a Mihai Viteazul Műszaki Kollégium, és az Aurel Lazăr Elméleti Líceum tanulóinak önkéntes csoportja ellátogatott a megye több tanintézetébe, hogy beszéljen a diákoknak a környezetvédelem és a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról. Ugyanakkor bekapcsolódtak a megye minden térségében szervezett köztisztasági akciókba.
„Örülök, hogy olyan fiatalokkal találkozok, akik aktívan vesznek részt azon közösség gondjainak megoldásában, amelyhez ők maguk is tartoznak, és beszéd helyett, cselekednek. A kampány célja az volt, hogy a közösség –az önkormányzatok, az egyházközségek, a tanintézetek, a cégek, az írott és elektronikus sajtó, a környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek és a lakosság- együttesen lépjen fel. A kampány ezen célkitűzése megvalósult”, nyilatkozta Mircea Mălan.
A köztisztasági akciókban a következő civil szervezetek is részt vettek: a Védett Területek és a Fenntartható Fejlődés Bihar Megyei Központja, a vaskohsziklási Speodava, valamint a nagyváradi Cristal.