Proiect arhitectura scaled

A Bihar Megyei Tanács keretében működő Főépítészi Igazgatóság hatékonyabbá teszi az állampolgárokkal való kapcsolatát, ennek köszönhetően 2021. március 1-től kezdődően jelentősen csökkenti a dokumentumok kibocsátásának idejét. Az igazgatóság 40 területi-közigazgatási egységben (U.A.T.) biztosítja az urbanisztikai iratok kiadását az állampolgárok számára. A többi 61 területi-közigazgatási egység lakosai, az önkormányzatok által biztosított szolgáltatásokkal, vagy a Községek Társulásán keresztül juthatnak hozzá ezekhez a dokumentumokhoz.

Ily módon a városrendezési bizonylat kibocsátásának határideje 5 munkanap lesz, míg az építési engedély kiadásának új határideje 10 munkanapra változik, azonban lehetőség van ezt az időszakot 5 napra csökkenteni, amennyiben az igénylő sürgősségi díjszabást fizet, legtöbb 300 lej értékben. Ez a sürgősségi díj, az építkezés típusának függvényében változik.  A törvény értelmében, az urbanisztikai bizonylat esetében szükséges annak a területi-közigazgatási egység polgármesterének jóváhagyása is, ahol a kérvényező lakhelye van. A legtöbb esetben  jelenleg több mint egy hónapot vesz igénybe a kérvények megoldása, mert késve továbbítják a polgármester engedélyét.

A Főépítész Igazgatóság februárban felveszi a kapcsolatot a 40 területi-közigazgatási egység mindegyikével annak érdekében:  meghatározzanak egy egyszerűsített munkaeljárást, hogy  48 óra alatt megtörténjen az engedély kiadása a polgármester által, és ez a dokumentum visszakerüljön az igazgatósághoz.  E tekintetben már megtették az első lépést az idei év elején. 2021. január 1-től ugyanis a Főépítészi Igazgatóság online küldi el a polgármesteri hivataloknak az urbanisztikai bizonylat megszerzéséhez szükséges engedélyt, és ugyanilyen eljárással kapja vissza.  Ugyanakkor az állampolgárok választhatnak, hogy online kapják-e meg ezeket a dokumentumokat.

A törvény szerint az építési engedélyek esetében, ezek kiadása nem történhet online formában, csak úgy, ahogy eddig, és nincs szükség a polgármester jóváhagyására.

Ez esetben is azt szeretnénk, hogy példát mutassunk a helyes gyakorlatból. Kiszámítható határidők kellenek azoknak, akik befektetni, vagy építkezni akarnak Bihar megyében. Az akarjuk, hogy a Főépítészi Igazgatóságnak is más legyen a hozzáállása: ügyfél-, állampolgár-, és  befektető központú. Együttműködünk a polgármesteri hivatalokkal az urbanisztikai bizonylatok kiadásában, mivel ezek kibocsátása előtt szükségünk van  egy engedélyre az illető önkormányzattól. Ráirányítjuk a reflektorfényt arra a polgármesteri hivatalra, amelyik nem adja ki gyorsan az engedélyt. Mi vállaljuk, hogy három nap alatt kiállítjuk a bizonylatot, azonban  hagytunk még két napot a polgármesteri hivatalnak, hogy egy egyszerű engedélyt kiadjon.”, jelentette ki Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke.

Ugyancsak 2021. március 1-től, az urbanisztikai dokumentumok gyorsabb kibocsátása mellett, egy másik újdonság, hogy a Főépítészi Igazgatóság egy másik székhelyen folytatja tevékenységét, az Armatei Române 1. szám alatt ,  a Körösvidéki Múzeum épületében, a bejárati rész azon az oldalon, ahol a Gheorghe Șincai Megyei Könyvtár található. Szintén ott lehet bejegyeztetni a dokumentumokat. Jelenleg ugyanis az állampolgár kénytelen a Bihar Megyei Tanács székhelyére jönni, hogy iktatószámot kapjon az igényelt dokumentumok esetében, majd utána kell benyújtania azokat a Főépítészi Igazgatóság épületében. Ugyanakkor a díjakat az új székhelyen lehet majd befizetni, készpénzzel, vagy bankkártyával, a jelenlegi helyzettől eltérően, amikor is csak a Bihar Megyei Tanács székhelyén lehet fizetni.

Előző Turisztikai övezetek kialakítása, az európai üdülőhelyek mintájára – A hegyvidéki területeken történő építés szabályzata Bihar megyében

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2021. Consiliul Județean Bihor
Schimbă dimensiune caractere
Contrast