Intalnire cu primarii 1

Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke január 28-i sajtótájékoztatóján ismertette a kóbor kutyák helyzetének rendezésére vonatkozó megyei programot. Ez azt feltételezi, hogy a Megyei Tanács együttműködik az összes polgármesteri hivatallal Bihar megyében.

A már működő nagyváradi mellett, a megyében további négy városban –Margitta, Nagyszalonta, Belényes és Élesd- biztosítanak regionális szolgáltatást a kóbor ebek begyűjtésére. Ezen városokban  működni fog egy-egy ideiglenes menhely, ahol addig tartják majd a begyűjtött kutyákat, ameddig a nagyváradi Közterület-fenntartó Zrt.(ADP) szolgálata át nem veszi őket. Az állatokat hetente szállítják majd át a nagyváradi menhelyre, ahol ivartalanítják, chippel látják el, és gondozzák az ebeket. 

A Bihar Megyei Tanács négy járművet szerez majd be a régióközpontban számító polgármesteri hivatalok számára. Az önkormányzatoknak két alkalmazottat-egy sofőrt és egy sintért- kell biztosítaniuk a kóbor kutyák befogására. Megyei szinten meghatároznak majd  egy díjszabást a kóbor ebek begyűjtésére, ivartalanítására és chippel való ellátására. Megbüntetik majd azokat, akik meg akarnak szabadulni kutyáiktól, és szándékosan hagyják őket a területi-közigazgatási egységek közterületein. Ugyanakkor  ingyenes kutyasterilizálási- és chipezési kampányt indítanak, az első szakaszban, az ötezer lakosnál nagyobb lélekszámú települések esetében, egészen idén őszig.

„Megbeszélést folytattam, a Bihar megyében  régiós központnak számító négy város polgármesterével, megegyeztünk velük és a nagyváradi szakszolgálat képviselőjével, hogy a következő időszakban gyakorlatba ültetjük ezt a programot. Annak érdekében, hogy Bihar megye, egy olyan megyéje legyen az Európai Uniónak, ahol a településeken, a kisebb városok és községek központjaiban se legyenek kóbor ebek. Úgy véljük , hogy végre tudjuk hajtani ezt a programot, ennek alapját képezi majd, annak a szabályzatnak a kidolgozása, amelyet a következő két hónapban fogadunk majd el. Ily módon jóváhagyhatjuk a rendszer működésére vonatkozó összes határozatot. A négy, nagy polgármesteri hivatal megalakíthatja azon szolgáltatását, amely a kóbor kutyák helyzetének rendezésével foglalkozik majd, mind a saját körzetükben, mind a környező településeken. Kutyasterilizálási és –chipezési kampányokat fogunk szervezni, egészen őszig. Számítok a Bihari megyei polgármesteri hivatalokkal való együttműködésre, és amikor elfogadjuk majd a költségvetést, elkülönítjük a szükséges forrásokat ezen kiadások fedezésére”, jelentette ki Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke.

Egy ilyen program megvalósítását az tette lehetővé, hogy a kormány, a január 27-i ülésén jóváhagyta a kóbor kutyák helyzetére vonatkozó program végrehajtási utasításainak módosítását. Ily módon jelenleg egy szakszolgálat befoghatja és menhelyre viheti a kóbor ebeket az egész megye területén, függetlenül attól, hogy melyik településen hoznak majd létre ilyen szakszolgáltatást.

A kóbor kutyák helyzetére vonatkozó keretszabályozást legkésőbb két héten belül nyilvános közvitára bocsátják.

Previous Együttműködési megállapodás a garantált minimális jövedelem kedvezményezetteire vonatkozó jogszabályok betartásáról

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2021. Consiliul Județean Bihor
Schimbă dimensiune caractere
Contrast