A Bihar Megyei Tanács december 15-i rendkívüli, azonnali ülésén a képviselő-testület tagjai jóváhagyták azt a határozati javaslatot, amely szerint 1,7 millió lejt utaltak ki a helyi önkormányzatoknak.
Az összeg elosztásnak elsődleges szempontja a megye tisztaságának biztosítása, valamint a Bihar Megyei Tanács ezzel kapcsolatos intézkedéseinek hatékonysága volt.
„Ha minden község kapott volna mintegy 3.500 eurót, akkor gyakorlatilag nem lett volna semmi látszata ezen összeg felhasználásának. Ezért kezdeményeztük, hogy Nagyvárad kiterjesztett metropolisz övezetét vegyük figyelembe, 25-30 kilométeres távolságra a megyeszékhelytől, az országutak menti területeket, elsősorban Arad, Déva, Kolozsvár és Szatmárnémeti felé. Tizenkilenc polgármesterrel találkoztam, azon községek esetében, amelyekben az Országos Útügyi Osztály nagyváradi kirendeltsége takarítási akciókat végez, összehangolva tevékenységét a helyi önkormányzatokéval”, jelentette ki a rendkívüli ülésen Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke.
A polgármesteri hivatalok igénylése alapján osztották el a rendelkezésre álló összeget munkagépek beszerzésére, ezek üzemeltetésével kapcsolatos kiadások fedezésére, amely esetben az önkormányzatok már rendelkeznek ilyen géppel, vagy a takarítási munkálatokat elvégzésére szerződéssel rendelkező szolgáltatók kifizetésére. A kiutalt összeg az állami költségvetésből származik, a hatszázalékos kvótának megfelelő jövedelemadóból.
A következő 12 polgármesteri hivatal igényelt pénzt: : Bihar – 150 ezer lej, Magyarcséke – 140 ezer lej, Vámosláz – 159 ezer lej, Drágcséke – 125 ezer lej, Gyapjú – 130 ezer lej, Harangmező – 150 ezer lej, Madarász – 140 ezer lej, Fugyivásárhely – 142 ezer lej, Mezőszakadát – 160 ezer lej, Szalárd – 170 ezer lej, Váradszentmárton – 140 ezer lej, Mezőtelegd – 140 ezer lej.
A Bihar Megyei Tanács székhelyén tartották meg a találkozót az érintett térségek polgármestereivel. Ennek házigazdája Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke és Călin Gal, a megyei önkormányzat alelnöke volt.
Mint ismeretes a Bihar Megyei Tanács november 29-i rendes ülésén hagyták jóvá az Együtt a tiszta megyéért elnevezésű helyi érdekeltségű programot, amely kizárólag helyi önkormányzatoknak szól.
A program 2022. január 1-től 2024. december 31-ig tart. Ennek célja, hogy köztisztasági akciókat szervezzenek a megye tisztaságának megőrzése érdekében a közutakon, az árkok, járdák esetében, a folyóvizek mentén és a turisztikai övezetekben. Minden polgármesteri hivatal 10 ezer és 50 ezer euró közötti összegben részesülhet.