Támogatják a gázhálózatok kiépítését

Itthon > Uncategorized > Támogatják a gázhálózatok kiépítését

Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke  egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a megyei önkormányzat támogatást nyújt azon polgármesteri hivatalok számára, amelyek be akarják vezettetni a gázt.

Ez konkrétan azt jelenti, hogy a Bihar Megyei Tanács évente 1 millió eurót fog elkülöníteni a gázhálózat bővítésére, amely lehetővé teszi öt vagy hat közigazgatási egység támogatását. E szerint a megyei önkormányzat jogi és pénzügyi támogatást fog biztosítani számukra a szükséges engedélyek beszerzésének és a dokumentációk összeállításának esetében, valamint részt vesz a projekt megvalósításában, ide értve a munkálatok nyomon követését is. A Bihar Megyei Tanács célkitűzése, hogy mintegy 150-200 ezer euró értékben juttasson társfinanszírozást  minden területi-közigazgatási egységnek.

„Romániában túl régóta beszélnek a gáz bevezetésének szükségességéről a közösség részére. Ez ügyben nem sok minden történt, ezért nincs mire várnunk. Figyelembe véve a gázbevezetés iránti nagy érdeklődést, a tűzifa beszerzésére vonatkozó nehézségeket, a fa egyre növekvő árát, a környezet szennyezését, mindent meg kell tennünk, ami tőlünk függ.  Örömmel tapasztalom, hogy a polgármesteri hivatalok annak ellenére, hogy pénzügyi nehézségekkel küszködnek, részt kívánnak venni ebben a projektben.  A lehető legrövidebb időn belül befejezzük azokat az előrehaladott állapotban lévő megbeszéléseket, amelyeket több polgármesteri  hivatallal folytatunk. Azok a területi-közigazgatási egységek, amelyek határozottan kijelentik, hogy ebben a projektben tovább akarnak lépni velünk, és ehhez bizonyítottan rendelkeznek a szükséges pénzügyi fedezettel, együttműködési megállapodást írnak alá a Bihar Megyei Tanáccsal”, közölte Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke. 

Ezen kezdeményezés azért született, mert az egyéb finanszírozási lehetőségek – európai uniós és kormányzati alapok- megszerzése bizonytalan. Például 9 Bihar megyei polgármesteri hivatal  nyújtott be támogatási kérelmet gázbevezetésre a Nagy Infrastruktúra Operatív Programon keresztül. Ez esetben európai uniós finanszírozásból valósulna meg a beruházás. Erre a célra országos tekintetben 235 millió euro áll  rendelkezésre,  azonban Romániában 2,56 milliárd euro értékben nyújtottak be projekteket, így nagyon kicsi annak az esélye, hogy valamennyi Bihar megyei polgármesteri hivatal európai uniós finanszírozásban részesüljön. 

A jövőben a kormányzati szinten előkészítendő Anghel Saligny elnevezésű Országos Beruházási Terv keretében lehetőség nyílik a gázhálózatok bővítésére.

https://1drv.ms/u/s!AqNkk7GllJUrgetqPN0YIjrDDgX9ug?e=R6GGYm
Előző Augusztus végére készül el a belényesi buszpályaudvar

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor