A Bihar Megyei Tanács augusztus 16-án meghirdette, „A nagyváradi Gheorghe Șincai Megyei Könyvtár székhelyének felújítása és felszerelése” elnevezésű beruházás kivitelezésére vonatkozó nyilvános versenytárgyalást.
A Közbeszerzések Elektronikus Rendszerén (SEAP) közölt felhívás szerint a szolgáltatások becsült értéke 9.691.925,00 és 10.661.117,50 lej között van áfa nélkül. Az érdeklődő cégek 2023. szeptember 12-e 15 óráig nyújthatnak be ajánlatot.
A Gheorghe Șincai Megyei Könyvtár székhelyének felújítása és felszerelésekkel való ellátása elnevezésű projekt magába foglalja az eredeti épület két különálló részre való osztását, az egyik a könyvek elhelyezésére szánt raktárhelyiségek és az alkalmazottak által használt irodák számára, a másik pedig a könyvtárlátogatóknak, egy teljesen nyitott amfiteátrumból és az ehhez tartozó helyiségekből álló rész.
A Gheorghe Șincai Megyei Könyvtár esetében a munkálatok az épület földszintjét, valamint első és második emeletét érintik.
A földszint esetében megváltoztatják az épületbe való bejutás helyét, kávézót és külső teraszt alakítanak ki, valamint egy nyitott amfiteátrumot építenek könyvkiállító résszel és panorámalifttel. A földszinten gyermekeknek szóló foglalkozásokat tartanak majd, egy speciálisan erre e célra kialakított amfiteátrummal, alkotótérrel, játszóházzal, valamint ott lesz a gyermekirodalmi művek kölcsönzője is.
Az első emeleten lesz a felnőttek olvasóterme, előadóterem, a digitális kompetenciákat fejlesztő részek és könyvespolcok. A tervek szerint második emeleten konferenciatermet építenek, olvasótereket alakítanak ki, lesz médiatár és podcast-stúdió.
A beruházás második része a könyvtár digitalizására vonatkozik. Ez többek mellett azt jelenti, hogy húsz munkapadot alakítanak ki a digitális kompetenciák fejlesztésére, valamint korszerű szkennereket szereznek be, amelyekkel le lehet másolni a könyveket.
Az érdeklődőknek lehetőségül nyílik e-könyveket és hangoskönyveket használni, valamint podcast-studiót, hang- és videoanyagok meghallgatására, illetve megtekintésére alkalmas termeket alakítanak ki, illetve egyéb korszerű eszközökkel felszerelt helyiségek is lesznek az olvasók számára.
„A nagyváradi Gheorghe Șincai Megyei Könyvtár székhelyének felújítása és felszerelése” elnevezésű beruházás egy nagyszabású projekt része, amely magába foglalja a megye 29 településén lévő téka korszerűsítését. Ezek a következők: Fugyivásárhely, Váradszentmárton, Biharszentandrás, Nagyürögd, Esküllő, Bors, Barátka, Bondoraszó, Feketekápolna, Vámosláz, Érkörtvélyes, Bihardiószeg, Bihardobrosd, Drágcséke, Várasfenes, Madarász, Biharpoklos, Robogány, Biharrósa, Tóti, Tenke, Tulka, Élesd, Belényes, Margitta, Diófás, Nagyszalonta, Vaskohsziklás, Székelyhíd és Érmihályfalva.
Mint ismeretes a Bihar Megyei Tanács augusztus elején aláírta a Kutatási, Innovációs és Digitalizációs Minisztériummal kötött finanszírozási szerződést, amely a Bihar Megyei „Gheorghe Șincai” Könyvtár korszerűsítésére és digitalizálására vonatkozik, valamint a váradszentmártoni, biharszentandrási és fugyivásárhelyi téka felújítására. A beruházás finanszírozása az Országos Helyreállítási Program (PNRR) keretéből történik.