51004000545 4e273e3669 oMárcius 26-án avatták fel a Via Ferretát (fix drótkötéllel biztosított sziklamászó út) a Biharrósa községben lévő Fehérkő szorosban. Ennek hossza 270 méter és két útvonalból áll. A turistaúton található egy 33 méter hosszúságú függőhíd, amely 35 méter magasan helyezkedik el a Fehérkő-völgy felett. A függőhíd összeköti a két választható útvonalat, az egyik ezek közül a  völgy jobb oldalán lévő barlangon keresztül halad át.

Az új útvonal nehézségi foka „B” (ez közepesnek számít, a via ferrata útvonalak nehézségét „A”-tól „E”-ig terjedő skálán mérik, és az „A” jelenti a legalacsonyabb, az „E” pedig a legnehezebb fokozatot). Aki ki akarja próbálni a „ vasalt” útvonalat annak rendelkeznie kell megfelelő biztonsági- és védőfelszereléssel ( sisak, hám, dupla biztonsági kötél), a 16 év alatti kiskorúak pedig csak felnőtt kísérete mellett mehetnek végig rajta.

A projekt kezdeményezője a Bihar Megyei Tanács, a Bihar megyei Desztinációs Menedzsment Ügynökség, Biharrósa Polgármesteri Hivatal, a  Bihar megyei Védett Területek és Fenntartható Fejlődés Központ, valamint a Bihar megyei Hegyi- és Barlangimentő Szolgálat közreműködésével. 

A munkálatok 2020. szeptemberében kezdődtek, a beruházás értéke mintegy  12 ezer euró. A Bihar megyei Desztinációs Menedzsment Ügynökség szerezte be a szükséges felszereléseket és munkaeszközöket, amelyekre 6 ezer eurót fordított. Biharrósa Polgármesteri Hivatala és a  Bihar megyei Védett Területek és Fenntartható Fejlődés Központ biztosította a finanszírozást, ami a kivitelezéséhez szükséges munkaerő biztosítására fordítottak, míg az 1500 eurós egyéb költségeket, a helyi turisztikai vállalkozások és a panziók tulajdonosai állták. Önkéntesek is részt vettek a beruházás megvalósításában , akik  meghatározták az útvonalat és dolgoztak a mászóút kiépítésén.

WhatsApp Image 2021-03-26 at 11.58.31
Előző Terepszemle a megyei beruházások helyszínén

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2021. Consiliul Județean Bihor
Schimbă dimensiune caractere
Contrast