Március 15-én Raul Pop, a Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium államtitkára megbeszélést folytatott a Bihar Megyei Tanácsnál. Látogatásának célja, hogy tájékozódjon az Integrált hulladékgazdálkodási menedzsment-rendszer (SMID) gyakorlati alkalmazásáról Bihar megyében.
A Bihar Megyei Tanács 2020. októberétől kezdte el az Integrált hulladékgazdálkodási menedzsment-rendszer (SMID) bevezetését. A hulladékszállítással foglalkozó cégek és a lakosok közötti szerződések többségét már aláírták. A közintézmény egy újabb programot indított el a Bihar megyei utak mentén lévő járdák és árkok melletti növényzettől és szeméttől való megtisztítására. Ugyanakkor a szelektív hulladékgyűjtésre alkalmas szeméttárolókat helyeznek el a megyei autóbusz-megállókban is.
A Bihar Megyei Tanács március végéig együttműködési megállapodásokat köt majd Élesd, Belényes, Margitta és Nagyszalonta polgármesteri hivatalaival annak érdekében, hogy önkéntes hozzájárulással egy-egy hulladéktárolót hozzanak létre, melyeket az említett városok mellett a környező települések is használhatnak.
„E négy város mellett megegyeztünk Vaskohsziklás és Váradszentmárton polgármesteri hivatalaival , hogy megépítik a hulladékok tárolására alkalmas platformokat, mivel már vannak ilyenek, a Megyei Tanács pedig beszerzi a tároláshoz szükséges konténereket. Ezek a platformok végül egy hálózatot alkotnak majd, amely minden Bihar megyei lakos számára lehetőséget biztosít arra, hogy legfeljebb 10 kilométeres távolságon belül ingyenesen helyezhesse el mindazokat a hulladéktípusokat, amelyeket nem a SMID- rendszeren keresztül gyűjtenek össze. Ez esetben az építésből és bontásból származó hulladékokról, gumiabroncsokról, fürdőszobák felszereléseiről, nagyméretű bútoroktól, különféle olajokról, valamint olyan egyéb hulladékról van szó, amelyek nem tartoznak a SMID- hálózaton keresztül begyűjtendő öt frakcióhoz. Terveink szerint egy hulladékgazdálkodási rendszert akarunk létesíteni és működtetni a hegyvidéki térségekben, mivel a szezon ideje alatt és a hétvégeken is több ezer ember megy oda, és a hulladékgazdálkodás kérdése nincs megoldva”, jelentette ki Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke, és az A.D.I. Ecolect elnöke.
Ugyancsak március végéig az A.D.I. Ecolect, együttműködve a Bihar Megyei Tanáccsal benyújtja az európai uniós finanszírozású projektet, a megye integrált hulladékgazdálkodási applikációjának fejlesztésére.
„Államtitkári kinevezésem óta ez az első megye, amelyet meglátogatok. Bihar megye kiváltságos helyzetben van, ugyanis néhány lépéssel előrébb jár. Elsősorban itt tapasztaljuk a következetességet. A hulladékgazdálkodás egy olyan terület, amely következetességet igényel, és ha egy apró lépést is teszünk előre, fontos, hogy ez jól történjen. Ami Bihar megyében történik, az előrejelzi, hogy mi fog bekövetkezni más megyékben is. A hulladékgazdálkodás nem egy pillanatnyi hóbort, hanem egy szigorú követelmény az Európai Unió tagállamaiban dolgozó kollégáink részéről. Be kell hoznunk a lemaradásunkat, hogy elérjük a többi tagállam szintjét, ugyanis meg kell védenünk magunkat az illegális hulladékimportoktól. Éppen ma módosítottuk az országos helyreállítási terv (PNRR) hulladékgazdálkodásra vonatkozó fejezetét, amely szerencsére szinte mindent tartalmaz, amit Önök már bemutattak nekünk. Mi többek között belefoglaltuk a tervbe a hulladékgyűjtési infrastruktúra bővítését, az újrahasznosítási kapacitás növelését, a digitalizálást, a figyelemfelkeltő kampányokat”, nyilatkozta Raul Pop, a Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium államtitkára.
A megyeháza nagytermében tartott megbeszélésen részt vett Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke, az A.D.I. Ecolect elnöke, Bujor Chirilă, az A.D.I. Ecolect igazgatója, Botházy Nándor alprefektus, Marcel Dragoș Nagyvárad alpolgármestere, valamint a hulladékszállítással foglalkozó cégek képviselői, a Bihar megyei Környezetvédelmi Ügynökég és a Bihar megyei Környezetvédelmi Felügyelőség küldöttei.
Az államtitkár megtekintette a mechanikai-biológiai tisztító telepet, az Eco Bihar hulladéktárolóját, és a hulladékok átirányítására szolgáló margittai állomást.