Contact

Tendert írtak ki a Nagyvárad-Varsó közötti légi járatok működtetésére

Itthon > Uncategorized > Tendert írtak ki a Nagyvárad-Varsó közötti légi járatok működtetésére

A Bihar Megyei Tanács a Nagyvárad-Varsó közötti menetrend szerinti repülőjáratok üzemeltetésére vonatkozó pályázatot írt ki egy légitársaság kiválasztására. Varsó repülőtere egy olyan légikikötő-csomópont, „hub”, ahonnan Európába bárhova, illetve Ázsiába és Észak-Amerikába is el lehet jutni. A lengyel főváros reptere Közép-Kelet-Európa legnagyobb ilyen típusú légikikötője.

Közszolgáltatási kötelezettség formájában létesítenek Nagyvárad-Varsó közötti rendszeres légijáratot minimum heti négy oda-vissza úttal, minimum 4 éves időtartamra.  A következő minimális kiírási feltételnek is eleget kell tenni: a pályázó légitársaság flottája rendelkezzen egy legalább 75 férőhelyes repülőgéppel.  

A repülőjegyek árát a légitársaság határozza majd meg, a járatok működtetését pedig a Bihar Megyei Tanács fogja anyagilag támogatni, a feladatkiírásban megállapított minta szerint.  A szubvenciót negyedévente utalják át, amelynek értéke nem haladhatja meg a járatok üzemeltetésének nettő költségeit, és a nagyváradi, illetve varsói légikikötők díjszabásait.  Abban az esetben ha a járatok működtetése nyereséges lesz, akkor csökkeni fog a Bihar Megyei Tanács társfinanszírozása.

Az Európai Unió légi közlekedési szolgáltatásokra vonatkozó szabályzata 17 szakasza (4) bekezdésének értelmében a pályázati felhívásnak az EU hivatalos kiadványában január 8-án történt közzétételétől számított 61 napon belül kell benyújtani a pályázatot. A tenderre vonatkozó dokumentáció elérhető románul és angolul a Bihar Megyei Tanács honlapján: https://www.cjbihor.ro/licitatie-servicii-aeriene-regulate-intre-oradea-si-varsovia/.

Előző Visszatérítendő finanszírozás infrastrukturális beruházások megvalósítására

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor